Jawa Babetta

Minden ami Babetta 207 210

LED-es világítás

A Jawa Babetták típusfejlődése során (228, 207, 210, és altípusaik) nem történt érdemi változás az elektromos, illetve világító rendszerben. Megmaradt ugyanaz a 20 vagy 30 W-os generátor, első lámpában 15 W, a hátsóban 5 W teljesítményű izzóval, mindez 6 V feszültségen.
Feszültségszabályzó hiányában ráadásul a generátor teljesítménye fordulatszámfüggő, így általános jelenség, hogy alacsony fordulatszám tartományban alig pislákolnak az izzók, és csak magasabb fordulaton érik el a névleges teljesítményüket.
Amikor teljes fényerejükkel világítanak az izzók, az sem elegendő: sötétben nem világítja meg az utat rendesen, nappal pedig szinte nem is látni, hogy fel van kapcsolva a világítás, így a közlekedés többi résztvevője számára csak a motoros sziluettje látható.

A fentieken kívül a világításnak van még egy  – a működési elvéből fakadó –  sajátossága: ha az egyik izzó kiég, akkor a szabályozatlan feszültség a csökkent terhelés hatására felszökik, és szinte azonnal kiég a másik izzó is, ezáltal egy pillanat alatt teljes világítás nélkül marad a motor.Kicsi generátorteljesítmény = kicsi fényerő. Legalábbis 40 éven keresztül. Ma már azonban elérhetőek a járművek világításához is a LED technológiás fényforrások. A konyhanyelv ledes izzóknak, ledes égőknek nevezi – hívjuk mi is így- de nem azok. Mármint nem égők és nem izzók.
Meglehetősen takarékosak viszont, kis teljesítményfelvétel mellett hatalmas fényerőt tudnak kibocsátani. Példának okáért: 5-8 W teljesítményfelvétel mellett 800-1200 Lumen fényerővel rendelkeznek az 1 – 2. képen látható fényszóróba szerelhető ledek. (1000 Lumen kb. megfelel egy 100 W-os hagyományos izzó fényerejének)

1. kép

2. kép

 

 

 

 

 

 

Ezek a led égők BA20D foglalatba rakhatóak (2. kép) pl. Simson gyári foglalatába. Ahhoz hogy ez a foglalat kompatibilis legyen a Babetta 210 lámpafejével, egy picit át kell azt alakítani.
Első lépésben ki kell venni az eredeti izzó foglalatát a fényterelő lemezzel együtt, (3. kép) azután  hasítékot kell vágni a foncsor peremébe (4. kép).

1. kép

3. kép

4. kép

 

 

 

 

 

 

Ezt követően, már rögzíteni lehet a Simson foglalatát az 5.-6. kép szerint. A hátsó lámpánál sokkal egyszerűbb a helyzet, hiszen lehet kapni BA15 foglalatba csatlakoztatható ledet. Sokfélét lehet kapni, van amelyik gyengén világít, van amelyik nem oda ahova kellene…stb.  A 7. képen látható led égő 360 fokban szórja a fényt, és 500 Lumen fényerővel úgy hogy csak 3 W teljesítményt vesz fel.

5. kép

6. kép

7. kép

 

 

 

 

 

 


Összefoglalva:

  • a Babetta gyári generátor teljesítménye (30 W) kevés ahhoz, hogy normál izzókkal megfelelő fényt adjon
  • ledes technológia alkalmazásával a Babetta generátorának fele teljesítményével nagyon erős fényt lehet előállítani
  • a Babetta 210 esetében az első lámpatesten alig van szükség módosításra a ledek beszerelésére, a hátsón pedig semmi

Kézenfekvő a Babetta ledesítése, azonban a led világítótestek beszerelésén kívül az áramellátásról is gondoskodni kell. A generátor szabályozatlan váltófeszültséget termel, a ledek működéséhez viszont szabályozott (12-14 V) egyenfeszültségre van szükség.

Több megoldás is lehetséges, jelen esetben álljon itt két variáció:

1. elektronikus feszültségszabályzóval, akkumlátor nélkül

Előnyei:

  • kevés alkatrész igény, rendkívül egyszerű, ezért
  • igen gyorsan, kb. egy óra ráfordítással elkészülhet a ledes világítás

Hátrányai:

  • alapjárat közeli fordulatszám tartományban villog a led, nem egyenletes a fénye
  • a feszültségszabályzó hibája esetén megszűnik a világítás

Anyagszükséglet:

  • feszültségszabályzó
  • kb 1 m vezeték
  • csúszósaruk

Az átalakításhoz először is be kell szerezni egy feszültségszabályzót. A  8.-9. képen látható típus az eBay-en, Alibaba-n, stb található mint „scooter atv regulator” , és kb 1500 ft az ára ingyen szállítással.

8. kép

9. kép

 

 

 

 

 

 

 

Ez a szabályzó négy kivezetésű, kettő a bemenő váltófeszültségnek, kettő a kijövő egyenfeszültségnek van, ezáltal egyenirányító is található benne. Maximum 60 V lehet a bemenő feszültség,  a kimenő áram pedig 4 A.
A Babetta generátora -terheletlenül- képes 80 V feszültséget is előállítani, így elővigyázatosságból érdemes lekötni az egyik világítótekercset, és csak kettőt használni. A 10. képen látható, hogy a felesleges tekercs eltávolításra került, és a töltés vezetéke (piros) áthelyezésre került a mellette lévő (eredetileg középső) tekercsre.

10. kép

 

 

 

 

 

 

A következő lépésben ennek a vezetéknek a másik végét (ami eredetileg a világításkapcsolóra megy) le kell választani a Babetta vezetékeléséből, és rá kell kötni a feszültségszabályzó egyik váltakozófeszültség bemenetére. Ennél a tekercsnél nincs is több teendő, ezek után a másik tekercs letestelt kivezetését le kell választani (a saját vasmagjára van forrasztva, tehát ki kell forrasztani). Ezt a szálat (a testtől szigetelten) kell egy új vezetékkel elvezetni a feszültségszabályzó másik váltófesz. bemenetére.  Van tehát két tekercsből álló tekercssorunk, és ennek a tekercssornak mindkét „vége” bekötésre került a feszültségszabályzó váltófesz.  két bemenetére. A bemeneti oldal ezzel készen is van.

A kimeneti oldal már egyenfeszültség, ezért fokozottan ügyelni kell a helyes polaritásra! A kimenet pozitív szálát kössük össze a lámpafejben lévő világításkapcsolóra menő vezetékkel. A feszültségszabályzó negatív kivezetését egy vezetékkel kössük rá a motor vázára.
Az átalakítás ezzel elkészült.

2. elektronikus feszültségszabályzó nélkül, akkumlátorral

Ennél a megoldásnál nem csak a feszültség szabályozása történik másként, de akkumlátor is beépítésre került, valamint készült fényváltó az első világításnál, beépítésre került továbbá féklámpa, index (elakadásjelzővel), valamint kürt is. A motor üzem közben tölti az akkumlátort.

Előnyei:

  • fojtótekercses feszültség szabályzás, így nincs szabályzó elektronika, nincs meghibásodás
  • stabil 12 V, alapjáraton sincs led villogás
  • több kiegészítő elektromos fogyasztó is működtethető egyszerre (kűrt, féklámpa, index) anélkül, hogy a feszültségesés miatt egymás működését befolyásolnák
  • ha mégis megszakadna a töltőáram, akkor is az akkumulátorról további 5-6 órán keresztül van áramellátása a fogyasztóknak

Hátrányai:

  • összetett, ezért jóval több az anyagszükséglete
  • az elhelyezésre külön dobozra van szükség (Jawa Mustang tökéletes választás)
  • sok-sok ráfordított munkaórát igényel

Anyagszükséglet:

  • kombinált kormánykapcsoló
  • ledes indexek
  • ledhez index relé
  • féklámpa kapcsoló
  • kürt
  • kürthöz relé
  • Graetz kocka
  • sok csúszósaru
  • sok vezeték
  • két áramkörös két állású kapcsoló
  • akkumulátor
  • fojtótekercs
  • biztosíték
  • sorkapocs
  • Mustang doboz
  • festék a dobozhoz

Az első és hátsó ledes világítótestek a már tárgyalt módon kerüljenek itt is beszerelésre. A generátor két tekercséből álló tekercssorának a kivezetéseit szintén a tárgyalt módon kell leválasztani. Szükség van egy panel elkészítésére, amelyre az elektromos szerelvényeket kell rögzíteni, és ezt a panelt a felszerelendő dobozban kell elhelyezni a szintén  dobozba szerelt akkumlátor mellé.

Panel:
Kreativitástól és/vagy kéznél lévő anyagtól függ, hogy miből készül.
Jelen esetben bakelit lemez lett az anyaga, a méretét pedig behatárolta a doboz mérete, illetve az, hogy rá kellett férjen az index relé, a Graetz kocka, a fojtótekercs, a kürt reléje, a biztosítékok, és a sorkapocs. (11. – 12.kép)

11. kép

12. kép

 

 

 

 

 

 

A panelen lévő alkatrészek az alábbi kapcsolási rajz alapján kerültek bekötésre:

  • B pontokra csatlakoznak be a generátor tekercssorának a vezetékei (váltófeszültség)
  • K pontra kell kötni a használni kívánt elektromos fogyasztók pozitív kivezetéseit
  • a kékkel jelölt vezetékeket a motor vázához kell csatlakoztatni

Szerelvények a panelen:

  • fojtótekercs: próbaképpen került bele egy nagy vasmagos világítótekercs,  az induktív ellenállását felhasználva a szabályozáshoz, és tökéletesen bevált
  • Graetz-híd: egy-két száz forintért beszerezhető (13. kép)
  • index relé speciálisan ledes indexhez valót kell beszerezni  (pl eBay: „led flasher Relay”  14. kép)
  • kürt relé: a működtető nyomógomb korai beégésének megelőzésére érdemes azt relén keresztül működtetni
  • biztosítékok
  • sorkapocs a ki-;bejövő vezetékek csatlakoztatásához

Eredetileg ez a panel ideiglenes megoldásnak készült, de olyan kitűnően betöltötte a szerepét, hogy megmaradt véglegesnek. (aki akar/tud, az csinálhat szebbet, profibbat)

Szerelvények a dobozban:

  • az alkatrészekkel összeszerelt panel
  • akkumlátor: zselés, riasztó  90mm x 70mm x 101mm méretben (15. kép)
  • 2 áramkörös kapcsoló (16. kép)

13. kép

14. kép

15. kép

16. kép

 

 

 

 

 

 

 

Doboz:
A Jawa Mustang szerszámos doboza akár autentikusnak is tekinthető, hiszen készült gyárilag is ezzel a megoldással Babetta. (13. – 14. kép)

13. kép

14. kép

 

 

 

 

 

 

 

Ebben a dobozban kell elhelyezni az akkumulátort, a fentebb tárgyalt panelt, és egy 2 áramkörös kapcsolót.. (15. – 16. – 17. kép)

15. kép

16. kép

17. kép

 

 

 

 

 

 

A képeken jól látszanak az akkumlátor, és a panel csavarokkal rögzíthetői megoldásai, ezért ki kell fúrni a dobozt a megfelelő helyeken. Ki kell alakítani a kapcsoló helyét, a bemenő vezetékékét, és a doboz rögzítésének furatait is, ezután már festhető a doboz. Belülről mindegy, kívülről célszerű a motorral megegyező színűre fújni. (18. – 19. kép)

A doboz az ülés alá került, az ülés rögzítő csavarjaival felfogatva. (20. kép)

18. kép

19. kép

20. kép

 

 

 

 

 

 

Szerelvények a vázon:

  • kombinált kapcsoló: index, hosszú-rövid fényszóró, kürt (21. kép)
  • ledes index világítótestek: testenként 3 db erős led (22. kép)
  • kürt (23. kép)
  • féklámpa kapcsoló (24. kép)

21. kép

22. kép

23. kép

24. kép

 

 

 

 

 

 

 

A kombinált kapcsoló, az indexek, valamint a kürt felszerelése értelemszerű, a féklámpa kapcsoló felszereléséhez egy kis konzolt kell készíteni, (25 – 26 – 27 kép)

25. kép

26. kép

27. kép

 

 

 

 

 

 

a kapcsoló működése

A szerelvények felszerelése után következhet a kábelezés. A kombinált kormány kapcsoló bekötéséről amennyiben nincs rajz, akkor ki kell mérni azt, hogy melyik vezeték melyik kapcsolóval, milyen funkcióval van összekötve. A csúszósarus csatlakozások megvalósításánál mindenképpen szükséges a vezetékek beforrasztása a sarukba, papucsokba.

kábelezés

kábelezés

kábelezés

 

 

 

 

 

 

kábelezés

kábelezés

első index

 

 

 

 

 

 

A kábelezés és bekötés után teszt, és finomhangolás következhet.

Beállítás:
A fojtótekercses feszültségszabályzás sajátossága az, hogy a generátor teljesítményének, a fojtótekercs méretezésének, és a fogyasztók teljesítményének kell egyensúlyban lenniük a kívánt töltőfeszültség elérésének érdekében. Amennyiben a rendszer bármelyik elemén változtatunk, akkor a töltőfeszültség is megváltozik.
A generátor teljesítménye adott, a fojtótekercs  variálható (ha maradunk a Babetta világító tekercseinél, abból is többféle létezik, de módosítható a tekercs menetszáma is), azonban a legegyszerűbb, ha a világításra használt ledekkel állítjuk be az elektromos rendszer terhelését.
Jelen esetben az első lámpában 8 W, a hátsóban 5 W, az km. órában 3 W teljesítményfelvételű ledek kerültek beépítésre. Ha ezektől eltérő ledeket alkalmazunk, akkor az módosítja a töltőfeszültséget: nagyobb teljesítményű ledekkel csökken, kisebbekkel nő a töltőfeszültség.

Akkor van jól beállítva a rendszer, ha már alapjáraton meghaladja a feszültség a 12 V-ot de magas fordulaton sem megy 14,5 V fölé.

Amennyiben minden működik, az eredmény igencsak impresszív: